x „A mai napig elsírom magam, ha meglátok egy hasonló gyermeket” – apja végignézte kisfia haláltusáját, akit a postásautó gázolt el - Trend Cafe

„A mai napig elsírom magam, ha meglátok egy hasonló gyermeket” – apja végignézte kisfia haláltusáját, akit a postásautó gázolt el

Egy zöld postásautó gázolt halálra egy kisfiút a Somogy megyei Kisberényben. A tragédia helyszínére mentőhelikopter érkezett, ám a gyermeken már nem tudtak segíteni, édesapja karjai között halt meg. Ennek már három éve, most a bíróság a postással együtt az apát is elitélheti.

Levelet hozott a postás

Azon a napon, 2018 októberében levelet hozott a postás az egyik zsákutcába. A családfő odasétált a kocsi túloldalára, és a vezetői oldalon lévő ablakon átvette a küldeményt. A kiskapu nyitva maradt, az udvarban játszadozó kisfiú pedig az édesapja után szaladt. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Áthajtott a gyermeken

A gyermek pont a postásautó előtt haladt, amikor annak sofőrje hirtelen a gázra taposott. A kisfiún, Jánoskán áthajtott a postásautó, a gyerek a szülei karjaiban halt meg. Hiába érkezett mentőhelikopter a fiú életét már nem tudták megmenteni.

Felvette a biztonsági kamera

A tragédiát a család házára felszerelt kamera végig rögzítette, így egészen pontosan rekonstruálni lehetett a végzetes pillanatokat.

Összeomlott az apa

„A búcsúztatásra sem tudtam elmenni, annyira összeomlottam. A gyermek édesanyjával azóta külön váltak az útjaink. Az új párommal kis túlzással lépésről lépésre közelítjük meg a temetőt. Amikor először kimentem a sírhoz, összezuhanva zokogtam. Lelkileg még mindig nagyon rosszul vagyok.” – mesélte a megtört apa, Orsos János a Blikknek.

Nevetgél a postás

„Már jó pár tárgyaláson túl vagyunk, sokszor találkoztam a postással, de egyszer sem kért bocsánatot tőlem. Még csak hozzám sem szólt, sőt, többször még jókat nevetgélt. Ez nagyon rosszul esik. Legutóbbi alkalommal megkérdeztem tőle, hogy a lelkiismeretével hogy tud elszámolni, de válaszra sem méltatott” – kesergett  a 63 éves férfi.

 

Közleményt adott ki a posta

A baleset utáni napokban a posta közleményt adott ki, ebben ez állt: Sajnálattal és megrendüléssel értesült a Magyar Posta Zrt. a kisberényi balesetről, őszintén együtt érzünk a tragédia érintettjeivel. A társaság vezetése felajánlja segítségét a családnak és mindent megtesz azért, hogy az eset részletei tisztázódjanak. Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban, ezért a Magyar Posta nem nyilatkozhat – írták akkos a posta közleményében.

Látni kellett volna a gyermeket

Most a tárgyaláson a szakértő megállapította: a sofőrnek kellett volna látnia a gyereket, az apjának pedig gondoskodnia kellett volna arról, hogy a fia ne tudjon kiszökni. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a postásra és az édesapára is. A Kékvillogó.hu legfrissebb híreit ide kattintva éred el!

Így segíthet a családon

A tragédia óta Jánosnak a bíróságra kell járnia, az állását pedig elveszítette. Aki támogatná a családot, az alábbi számlaszámon megteheti: OTP 11773432-90257043, Név: Orsós János

Kiemelt kép: A halálos gázolás előtti pillanatok – Forrás: Térfigyelő kamera felvétrele/RTL Klu

Forrás: https://kekvillogo.hu/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük